A mindenkori lengyel kormány külpolitikája meghatározza a V4-ek nemzetközi súlyát
Weimari Háromszög, Slaskovi Háromszög, 17+1 … Se szeri, se száma a különböző multilaterális nemzetközi együttműködéseknek. Többségéről mégis szinte csak akkor lehet hallani, amikor valaki egy éppen aktuális külpolitikai üzenetet szeretne erősíteni. Különben leginkább csak egyetemi jegyzetekben és nemzetközi konferenciák panelbeszélgetéseiben lehet találkozni e kifejezésekkel. Más a helyzet az újraalapításának harmincadik évfordulóját ünneplő Visegrádi Együttműködéssel. A CEPER Central European Perspectives 2020-as kutatása szerint a négy ország közvéleményeinek átlagosan 81 százaléka hallott már a formációról, és a megkérdezettek átlagosan két hardmada, 67 százaléka van róla inkább jó véleménnyel, ami majdnem ötszöröse az inkább rossz véleménnyel lévők arányának (14 százalék). A Visegrádi Együttműködés tehát részévé tudott válni a mindennapi gondolkodásnak.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdán Krakkóban elmondott beszédében megjegyezte, hogy az elmúlt öt évben különösen megerősödött az összefogás. 2015-ben az ellenőrizetlen migráció elutasítása és a nemzeti önrendelkezési igény artikulálásának egymással összefonódó témái jelentették a közös nevezőt a négy ország különböző politikai családokhoz tartozó vezetői számára: az addigi kommunikációs és érdekegyeztető platformból érdekérvényesítő szövetség lett. Ez az időszak egybeesett a Jog és Igazságosság lengyelországi hatalomra kerülésével, aligha véletlenül.
A V4-ek ma megkerülhetetlenek az EU-ban, de együttesen fellépve, 65 milliós összlakosságukkal, az európai átlagnál jóval gyorsabban fejlődő gazdaságaikkal, olcsó, de jól képzett munkaerejükkel globális szinten is láthatóvá tudnak válni. A szövetségen belül Lengyelország adja a lakosság háromötödét, nominális GDP-je pedig valamivel meghaladja a másik három országáénak összegét. Emiatt a lengyel álláspont alakulása alapjaiban határozza meg a V4-ek együttes fellépésének mindenkori súlyát. Az ottani ellenzék a tavalyi köztársasági elnökválasztási vitában világossá tette, hogy számára a lengyel–német, lengyel–francia kapcsolatok sokkal fontosabbak, mint az, hogy a közép-európai együttműködés keretében képviselje a lengyel érdekeket. Erre utal Rafał Trzaskowski, Varsó ellenzéki főpolgármesterének nyilatkozata, miszerint azért nincs szükség egy modern logisztikai csomópont kiépítésére az országban, mert épül egy új repülőtér Berlinben. A PiS külpolitikájában a közép-európai együttműködés erősítése ezzel szemben központi helyet foglal el.
Charles Michel európai tanácsi elnök meghívása a krakkói csúcsra egyértelmű válasz volt azokra a balliberális médiában fel-felmerülő spekulációkra, hogy a V4-ek nemzeti kormányai esetlegesen fontolgatnák az EU-ból való kilépést. Sőt, hiába próbálják rendszeresen – különösen Magyarországot és Lengyelországot – az Unió fekete bárányainak beállítani, jelenleg az EU mottójának szellemiségét („Egység a sokszínűségben”) a V4-ek képviselik leghitelesebben. A lengyel miniszterelnök utalt arra, hogy vannak kérdések, amelyekben nem ért egyet a négy kormány, ez mégsem vezet sem a szövetség megrendüléséhez, egymás lenézéséhez, diszkreditálásához.
A V4-ek igazolják, hogy szuverén országok közösen fel tudnak lépni a gazdaságok mindenki számára gyümölcsöző erősítéséért úgy, hogy ehhez nem kapcsolódik semmilyen ideológiai kényszer. Az Együttműködés következő harminc éve szólhatna arról, hogy ezt a fajta demokratikus, kölcsönös tiszteletre építő gondolkodást hogyan sikerült az Unió egészére kiterjeszteni.