Szegény Manfred Weber műveletlen

Az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője egyre ismertebb a magyar közvéleményben, hiszen a magyar ellenzéket megszégyenítően ellenséges a Fidesszel és személyesen Orbán Viktorral szemben. Azt, hogy karizmamentes, épp a politico.eu írta meg 2019-es kampányzárójáról. Azt, hogy megbízhatatlan, Orbán Viktor árulta el egy hete a Welt am Sonntagban: megállapodásuk ellenére Weber 2019-ben jelezte, hogy a magyarok szavazatával nem akar a Bizottság elnöke lenni. Nem lett, Ursula von der Leyen viszont ennek köszönheti hivatalát… Azt azonban, hogy műveletlen, épp az Orbán-interjúra adott válaszcikkében maga árulta el.

A cikk hemzseg a beismerő vallomásoktól. Orbán azt mondta, hogy a migrációs politika sejlik fel az eredetileg tervezett jogállami mechanizmusban. Weber cikkében azt írja, hogy „egyes államoknak végre fel kellene adniuk a blokádjukat, hogy az EU külső határainak következetes védelmét össze lehessen kötni egy humanitárius menekültpolitikával.” Ez beismerő vallomás. Orbán úgy vélte, hogy a jogállamisági vita is bizonyítja, hogy az Európai Parlament „túlbecsüli saját szerepét”, mert a nemzeti parlamentek legitimációja erősebb. Közvetetten ezt is elismeri Weber, amikor kijelenti, hogy „erős nemzetállamokra” is szükség van az erős Európához. Nem ért egyet Orbánnal, de igazat ad neki.

Idáig csak egy gyenge rétor erős mondataival lenne dolgunk, de Manfred Weber tovább is ment. Orbán-ellenességét téves, félreértett vagy félreértelmezett idézetekkel akarta megtámogatni. 

Tanulságos, hogy Orbán Viktor politikájával szemben nem Angela Merkelét magasztalta, talán mert a német kancellár tavaly kihátrált mögüle a bizottsági elnökségért folytatott harca során és idén decemberben pedig kompromisszumot kötött a magyar és a lengyel kormánnyal a keretköltségvetés kapcsán. Merkel helyett Konrad Adenauert, Franz Josef Strauß-ot és Helmut Kohlt állította a helyes politika példaképéül Manfred Weber, szembeállítva őket Orbánnal. Szegény Weber, bár ne tette volna.

1. Weber szerint az idézett német kereszténydemokraták, „nem élesítették a politikai feszültségeket, hanem meghaladták az árkokat és előítéleteket”. Ezzel szemben az igazság az, hogy a két kancellár és a bajor miniszterelnök éppen azt a politikát szorgalmazta és alkalmazta, amelyet Orbán Viktor képvisel: a baloldali egységre és fegyelmezett együttműködésre a helyes politikai válasz a jobboldaliak, vagy ha tetszik a demokratikus legitimitással rendelkező jobboldaliak egysége, s a baloldali megosztási törekvések visszautasítása. Adenauer lekommunistázta a baloldalt, Strauß szerint „tévedni emberi dolog, de mindig tévedni szocdem”, Kohl pedig a német újraegyesítést a szociáldemokraták ellenében vitte végig. Azért ezek alapján nem tűnik úgy, hogy Weber példaképeit előítélet-ellenesek lettek volna. Nem is alakítottak kormányt soha baloldaliakkal.
2. Szegény Weber a három példaképét azért is méltatja, mert a társadalomban „a többséget középen keresték.” Strauß híres gondolata, amit ezek szerint szegény Weber nem ismer, hogy a CDU-tól és a CSU-tól „jobbra nem lehet demokratikusan legitimált párt”, ezt a politikai mezőt nekik kell kitölteniük. Igaz, Merkel ettől a tételtől elhatárolódott, mert szerinte a „jobboldali mező” lefedése nem lehet cél „minden áron”. Azaz szegény Weber az általa aligha kedvelt Merkel pártstratégiáját dicséri, de megpróbál az azzal ellentétesen gondolkodó bajor kormányfőre hivatkozni. Trükkös vagy műveletlen.
3. Végül harmadszor is a bajor államférfi háta mögé bújik a bajor származású brüsszeli politikus. Weber elsüti Strauß azon híres idézetét is cikkében, miszerint „konzervatívnak lenne annyit tesz, mint a haladás élén masírozni”. Szerinte a kereszténydemokrata politika sikerének oka, hogy nem a múltra, hanem a jövőre irányult a háború utáni időben. Szegény Weber ezzel a közhellyel akar elhatárolódni Orbántól, de egyrészt pontatlanul idéz, másrészt amit idéz, félreérti. Strauß itt – 1978 elején – nem a múlt elfelejtését vagy eltörlését hirdeti meg, hanem a később a bajor csoda jelképévé vált „laptop és bőrnadrág” politikáját. Arról beszél, hogy egyszerre kell a hagyományokat tisztelni és az új lehetőségeket kihasználni, innovatívnak lenni. Vagy ahogy az Európai Parlament korábbi elnöke, Hans-Gert Pöttering (CDU) értelmezi: a konzervatívok nem a status quo akarják bebetonozni, hanem a fennálló óvatos jobbításával azt hosszú távon megőrizni. Orbán mindezzel cselekvően azonosul: modernizálta a magyar jobboldalt, ezzel többségképessé tette. Védelmezi a keresztény kultúrát, de miniszteriális szinten is támogatja az innovációt.

Szegény Weber aligha érti mindezt. Alighanem a mélyebb összefügések elemzésére való képtelensége az oka annak is, hogy saját szerepét folyton félreérti. Ezért nem lett 2019-ben a Bizottság elnöke, s ezért kétséges az is, hogy valaha teljesülhet nagy álma. Egy dologban azonban igaza van, a 2021-ben esedékes német kancellárváltás és CDU-elnök-váltás a német és az európai jobboldalt is választás elé állítja: a közép-európai többségi, vagy a nyugat-európai kisebbségi létet választja-e. Kormányozni akar vagy a leszavazható koalíciós partner lenne. Konrad Adenauer, Franz Josef Strauß, Helmut Kohl és Orbán Viktor vagy Donald Tusk és Manfred Weber útját választja-e. Szegény Weber, vajon érti ezt?

Mráz Ágoston Sámuel

igazgató

Nézőpont Intézet