A PNL, az RMDSZ és a PMP koalíciója látszik a legjobb forgatókönyvnek a magyar érdekérvényesítés szempontjából Romániában

Hat év ellenzékiség után újra kormányzati szerepben bízik az RMDSZ. Az egymást váltó kabinetek hektikus időszaka után a kormányzati stabilitásban és kiszámítható jövő alakításában való szerepvállalással kampányoló magyar párt számára több szempontból is fontos volna, hogy bekerüljön az új kabinetbe. Egyrészt visszaállíthatná lassan erodálódó nimbuszát, ami belülről is megerősítené a formációt. Ennél is fontosabb, hogy a kétezres évek közepén megrekedt, majd visszaforduló nemzetiségi jogkiterjesztési folyamatot ismét pozitív irányba terelhetné, valamint kormányzati pozícióból tudna beleszólni a közeljövőben érkező 80 milliárd eurónyi EU-s forrás elosztásába, azok legalább arányos részét Erdély magyarlakta részeire próbálva csatornázni. Emellett hatni tudna a magyar–román kétoldalú kapcsolatok javítására is. Ahhoz azonban, hogy Kelemen Hunorék benne legyenek a következő kabinetben, nemcsak a mandátumok eloszlásának kell számukra kedvezően alakulnia a vasárnapi szavazással, hanem a nemzeti liberális táboron belül Klaus Iohannis és Ludovic Orban között zajló hatalmi harcnak is.

Bár egyre szűkül az olló a jelenleg 30–35 százalék körül álló nemzeti liberálisok (PNL) és a 25–28 százalékos támogatottságot maguk mögött tudó szociáldemokraták (PSD) között, nagy meglepetés volna, ha nem a Klaus Iohannis nyílt kampányával is segített Ludovic Orban pártja nyerné a választást. Szinte biztosra vehető az is, hogy a PNL nem akarja folytatni a kisebbségi kormányzást, és legalább kényelmes, de akár kétharmados koalíciós többséget biztosító megoldást keres majd. Jelenleg azonban nem egyértelmű, hogy erről az utolsó szót a kormányfő személyéről döntő államelnök vagy a pártelnök fogja kimondani – amennyiben a várakozásoknak megfelelően egyáltalán Orbant kéri fel ismételten kormányalakításra Iohannis, aki második ciklusában szeretne maradandó elnöki örökséget felmutatni. Ennek az örökségnek egyik legtöbbet hangoztatott eleme egy új alkotmány szentesítése lehetne, amihez kétharmados többségre van szükség. Ez csak az USR-Plusszal való koalícióval képzelhető el, de Iohannis ettől függetlenül is a Dacian Cioloş–Dan Barna elnöki páros vezette progresszív-globalistákkal való együttműködést propagálja.

A PNL–USR-Plus koalíció nemcsak az államelnöki palotában, hanem a politikai szalonokban is a legtöbbet emlegetett forgatókönyv, azonban Orbanék számára több szempontból is megfontolandó, hogy inkább hagyják ki a leginkább kézenfekvőnek látszó szövetségest, és helyette csak az RMDSZ-t és a Népi Mozgalom Pártot (PMP) vegyék be a kormányba, amennyiben utóbbi kettő megfelelő számú mandátummal fog rendelkezni. A PNL és az USR szavazótáborai ugyanis részben átfedik egymást, így hosszú távon mindketten a másik gyengítésében érdekeltek. Ezen kívül várhatóan zökkenőmentesebb volna számukra a kormányzati munka a két gyengébb partnerrel, mint a liberális EU-s fősodortól komoly nemzetközi hátszelet kapó USR-vel.

Ahhoz azonban, hogy egyáltalán érdemes legyen a fenti kérdésről beszélni, szükséges, hogy a nemzeti liberálisok, a magyarok és a népi mozgalmiak is a most jósolhatónál valamivel jobban szerepeljenek: a PNL megszerezze – a kormánnyal automatikusan együtt szavazó 17-18 kisebb nemzetiségi képviselővel együtt – a mandátumok 37–39, az RMDSZ és a PMP pedig azok 6–8 százalékát. Erre jelenleg csekély esély mutatkozik. Valószínűbb tehát, hogy a magyar nemzetiségi pártot a kormányzati többség stabilabbá tétele érdekében hívhatják meg a koalícióba.

Amennyiben mégsem kerül kormányra Kelemen Hunor pártja, várhatóan újra felerősödik a kampány idején kevésbé tapasztalható, de a többi párt részéről általánosnak mondható RMDSZ- és magyarellenesség. Bár vannak a magyar–román viszony javítására hajló román politikusok és csoportok, a jelenlegi médiaviszonyok által uralt közvélemény nyomása lehetetlenné teszi az ő hangjuk artikulálását, így a magyar nemzetiségi érdekképviselet kormányzati pozícióból fejthető ki a legjobban.