Amerika választ: Visszafordulhat-e a vakvágányról a Trump-vonat?
Három hónappal az amerikai elnökválasztások előtt országos felmérések sora jelzi, hogy a demokrata Hillary Clinton megerősítette előnyét a július vége óta zuhanórepülésben lévő Donald Trumppal szemben. Kijelenthetjük-e, hogy a beigazolódott a papírforma, a küzdelem végérvényesen eldőlt, vagy tartogathat-e újabb meglepetéseket a manhattani milliárdos?
Augusztus első napjaiban közvélemény-kutatások egész sora jelzett tíz százalékpontos, vagy még nagyobb előnyt az egykori First Lady javára. Nate Silver statisztikus blogoldala, a FiveThirtyEight jelenleg 89 százalékra teszi annak valószínűségét, hogy a Clinton-család másodszorra is beköltözik a Fehér Házba, míg Trump esélye alig 11 százalék az oldal számításai szerint. Valóban ennyire reménytelen lenne az utóbbi időszakban feltűnően sok hibát vétő republikánus jelölt helyzete?
Először is le kell szögezni, hogy az országos közvélemény-kutatási adatok csalókák lehetnek, hiszen az elnök megválasztása nem közvetlenül, hanem egy 538 tagot számláló elektori kollégium által, abszolút többséggel történik. Az egyes államok által lakosságszám alapján delegált elektorok ugyan a választópolgárok leadott voksai alapján szavaznak, tehát a gyakorlatban nem rendelkeznek önálló döntési jogkörrel, jelentősen torzítja az eredményeket a két jelentéktelen állam (Maine és Nebraska) kivételével mindenhol érvényben lévő „győztes mindent visz”-elv. Ennek értelmében az államban a szavazatok többségét megszerző jelölt a tagállam valamennyi elektori szavazatát megkapja, vagyis a jelölteknek a győzelemhez elegendő a nagyobb lakosságszámú államok szavazóit megnyerni az elektori voksok többségének megszerzéséhez. Kalifornia toronymagasan vezet a maga 55 elektorával, majd Texas, New York és Florida következik az elnök megválasztásában legbefolyásosabb államok sorában. A lista másik végén található, alacsony lakosságszámú államok – mint például Alaszka, Idaho vagy Vermont – mindössze 3-4 elektorral szólnak bele a küzdelembe. Ráadásul a múlt hét végén publikált országos közvélemény-kutatások már jóval kisebb Clinton-előnyt mutatnak; pénteken a Los Angeles Times 1%-os, csütörtökön a Rasmussen 3%-os különbséget mért a demokrata aspiráns javára.
Maga a választási kampány azonban gyakorlatilag azokra az államokra korlátozódik, ahol a demokrata és a republikánus jelöltnek is reális esélye van a győzelemre. Az idei kampányban a Politico szerint ebbe a csoportba 11 állam (Colorado, Észak-Karolina, Florida, Iowa, Michigan, Nevada, New Hampshire, Ohio, Pennsylvania, Virginia és Wisconsin) sorolható, melyek közül öt (Florida, Pennsylvania, Ohio, Michigan és Virginia) kiemelkedően magas számú elektort delegál. Trump számára semmiképpen sem jó hír, hogy a legfrissebb állami szintű közvélemény-kutatási adatok gyakorlatilag mindenhol Clinton vezetését jelzik, azonban a kampány hajrájában hátránya még ledolgozható lehet. Ugyanakkor látható, hogy Trump és környezete meggondolatlan és sokszor irracionális kijelentései elbizonytalanodást okoztak sok eddig stabilan republikánus államban is – pl. Utah, Georgia, Arizona –, a jelöltnek ezért sürgősen változtatnia kell kommunikációján, máskülönben egy esetleges súlyos kudarc a republikánusok szenátusi és képviselőházi pozícióit is veszélyeztetheti.
Tovább növeli a bizonytalanságot, hogy a fiskális konzervativizmus, katonai izolacionizmus és liberális társadalompolitika ötvözetével kampányoló Gary Johnson korábbi új-mexikói kormányzó, a Libertárius Párt elnökjelöltje több kulcsfontosságú ingaállamban is 10% körüli eredményre számíthat. Elsősorban Trump esélyeit rontaná, ha Johnsonnak mind az ötven államban és a fővárosban is sikerülne felkerülni a szavazólapokra – ez 2012-ben, 2008-ban és 2004-ben sem sikerült a libertáriusoknak –, hiszen a korábban republikánus színekben politizáló Johnson és egykori kormányzó kollégája, a massachusettsi Bill Weld sok tekintetben jóval közelebb áll a republikánus főáramhoz, mint a botrányhős ingatlanmágnás Trump. Így a Johnsonra leadott szavazat akár a prostestjelölt Trumppal szembeni protestvoksként is felfogható. Hasonlóképpen Jill Stein, a Zöld Párt színeiben a korábban Bernie Sanderst támogató progresszív liberálisokat igyekszik megszólítani, az amerikai közélet szélsőbaloldalára sorolt jelölt azonban várhatóan nem lesz minden államban választható, így érdemben nem fogja rontani Clinton esélyeit. Ugyanakkor a két nagy párton kívüli jelölteket gyakorlatilag ellehetetlenítő amerikai választási rendszer miatt valódi győzelmi esélyek hiányában e két politikus legfeljebb közvetett formában befolyásolhatja a küzdelmet. Még a két legsikeresebb „harmadik párti” jelöltnek sem sikerült áttörést elérnie. 1968-ban a polgárjogi mozgalommal szembeni ellenállást megtestesítő, szélsőjobboldali George Wallace ugyan 13,5%-os eredményével öt déli államban is győzedelmeskedett és összesen 46 elektort szerzett, 1992-ben a populista Ross Perot-ra leadott közel húszmillió szavazat (a leadott voksok 18,9%-a) viszont egyetlen elektorra sem volt elég. Általánosságban elmondható, hogy személyes népszerűségük dacára tehát mozgósító erejük és politikai befolyásuk rendszerint igen csekély.
Következtetésként megállapíthatjuk, hogy – amennyiben a kampánya súlyos gyengeségeit is egyre inkább érzékelő Trump képes változtatni stílusán és az elégedetlen választókat valóban érdeklő kérdésekre helyezi a hangsúlyt – a párviadal korántsem lefutott, a republikánus jelöltnek reális esélye lehet a győzelemre. Trump várhatóan a kampány utolsó heteiben készül mindent eldöntő csapást mérni ellenfelére (június, vagyis az előválasztási ciklus vége óta egyetlen dollárt sem költött televíziós hirdetésekre, szemben Hillary Clinton 52 millió dollárjával!), ezért október közepe előtt hiba lenne bármilyen jóslatba bocsátkozni az eredményt illetően.
A blogon megjelenő tartalom nem feltétlenül tükrözi a Nézőpont Intézet álláspontját.