Terrorhullám: Hátradőlhet-e Merkel a kancellári székben?
Az elmúlt hetek nyugat-európai terrorhulláma ismét súlyos csapást mért a befogadó bevándorláspolitika híveiként elkönyvelt politikusokra, így Angela Merkel német kancellárra is.
Bár Merkel politikájával szemben Horst Seehofer bajor miniszterelnök személyében egyértelmű, az emberiességi normákat és nemzetközi kötelezettségeket mégis tiszteletben tartó személyi alternatíva látszik kirajzolódni, ugyanakkor a német pártstruktúra miatt hosszabb ideig fennállhat a jelenlegi patthelyzet, így radikális fordulat sem várható a német migrációs politikában.
2012 decemberében Seehofer még azt ígérte, hogy pártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) Angela Merkel koalíciós kormányában a „doromboló kiscica” szerepét fogja játszani a „bömbölő oroszlán” helyett. A 2013. őszi, Merkel újraválasztását hozó szövetségi választások előtt nem is lehetett volna nagyobb az egység a két politikus között, ami meglátszott a jobbközép pártszövetség eredményeiben is. „Meg szeretném köszönni a választóknak a nekünk nyújtott egyértelmű bizalmat, és ígérhetem, hogy felelősséggel fogunk bánni e bizalommal”, mondta a tisztségében megerősített kancellár asszony ünneplő híveinek a választás éjszakáján.
Három évvel később nem sok maradt az egységből, a bizalomból vagy Merkel sokáig kikezdhetetlennek tűnő népszerűségéből. Az ARD-Deutschlandtrend legfrissebb kutatása szerint – bizonyára az utóbbi hetek merényletsorozata következményeként – a kancellár asszony támogatottsága meredeken zuhan, míg a magát az országos politikában egyre inkább exponáló, pragmatikus és földhözragadt Seehoferé látványosan emelkedik. A felmérés szerint Merkel munkájával a megkérdezettek 47 százaléka elégedett (ez 12 százalékpontos csökkenés az előző hónaphoz képest), míg a bajor miniszterelnök támogatottsága 12 százalékpontos növekedést könyvelt el, s jelenleg 44 százalékon áll, ráadásul a Merkel politikájával való nyílt szembefordulást támogatja a CSU szürke eminenciása, az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel közismerten jó viszonyt ápoló Edmund Stoiber egykori bajor miniszterelnök is.
A Merkel által képviselt, az utóbbi hónapokban érdemben nem változott befogadó migránspolitikával a válaszadók közel kétharmada elégedetlen, ami rekordmagas érték. Nem véletlen tehát, hogy a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitungban és a Die Weltben megjelent véleménycikkek szerzői lehetségesnek tartják, hogy a Merkel-féle Willkommenskulturt egyre élesebben bíráló, az integrációs nehézségek miatt a török és arab gazdasági migránsok beáramlása ellen már 2010-ben szót emelő Seehofer lehet Németország következő kancellárja.
A koalíciós kormányokhoz szokott Németországban semmi rendkívüli nincs a kormányerők hol látványosabb, hol kevésbé intenzív torzsalkodásában, hiszen a különböző színezetű politikai szereplők létezését legitimálhatja a karakteres álláspont felmutatása. A konzervatív uniópártok 1949-ig visszanyúló története bővelkedik – eddig mindig béküléssel végződő – nyílt rivalizálásban és konfliktusokban. Ezek során a bajor testvérpárt rendszerint a konzervatív, jobboldali értékek védelmezőjeként tüntette fel magát a liberálisabb, sokféle politikai irányzatot egyesítő CDU-val szemben. Talán a legsúlyosabb pengeváltásra 1976-ban került sor, amikor a legendás CSU-elnök Franz Josef Strauss dehonesztáló megjegyzést tett a szövetségi választásokat akkor még elvesztő Helmut Kohl kancellárjelöl jellemére, intellektusára és politikai érzékére. Az idő hat évvel később Kohlt igazolta, aki 16 éves hivatali idejével a modernkori német történelem leghosszabb ideig regnáló kancellárja lett, ezúttal azonban az utóbbi fél év fejleményei Seehofer szkeptikusabb, a nemzeti érdekeket és a biztonságot előtérbe helyező álláspontját látszanak alátámasztani.
Az év eddig eltelt időszakában ugyanakkor nem beszélhetünk Merkel támogatottságának folyamatos csökkenéséről Seehofer vagy bármely más politikai szereplő javára. A hírhedt kölni szilveszter után a kancellár asszony népszerűsége négyéves mélypontra süllyedt, március elejére jelentősen, nyolc százalékponttal emelkedett, majd április közepére nagyjából ugyanennyivel csökkent, a Brexit-népszavazást követően pedig ismét erősödött. Ez azzal magyarázható, hogy a csupán Bajorországban működő CSU nem rendelkezik országos hálózattal, ráadásul a Merkel-ellenes szavazatokat megosztja a stabilan 10 százalék felett álló bevándorlás-ellenes protestpárt, az AfD is. A kancellár eddig sikerrel egyensúlyozott a migrációs politika szigorítását követelők, az ingadozó szociáldemokraták és a még liberálisabb befogadáspárti elveket valló zöldek és a szélsőbaloldal között.
Természetesen nem Seehofer az első politikus, akit a több mint tíz éve hivatalban lévő kancellár asszony lehetséges utódjaként emlegetnek. Az utóbbi években felmerült Ursula von der Leyen védelmi miniszter, Julia Klöckner, a CDU korábbi rajna-vidék-pfalzi miniszterelnök-jelöltje, Jens Spahn pénzügyminisztériumi államitkár és Merkel állítólagos kiszemeltje, Annegret Kramp-Karrenbauer saar-vidéki miniszterelnök neve is. A pártszövetség kommunikációjában tudatos kétszólamúság figyelhető meg: Merkel és köre emberi jogokat középpontba állító, szekuláris retorikája a baloldali-progresszív tábor szimpátiáját kívánja megnyerni, míg a hagyományos kereszténydemokrata karakterét megtartott CSU üzenetei a konzervatív, vallásosabb szavazók körében találnak értő fülekre. Június elején maga Seehofer is úgy nyilatkozott, hogy a Merkellel való kibékülés „első számú prioritás” a 2017-es választások előtt. Bár a bajor miniszterelnök korábban nem volt hajlandó kizárni, hogy pártja országos formációvá alakul, egy ilyen lépés teljesen felrúgná a jelenlegi német pártrendszert, a biztos bajorországi vezető szerep feláldozása a remélt országos sikerek érdekében – ráadásul teljes CDU-s ellenszélben – pedig igencsak kockázatos lépés lenne.
Az elmúlt fél év bebizonyította, hogy a CDU-t 16 éve vezető Merkel rugalmatlan és kivárásra játszó politikájával a német kereszténydemokraták csapdahelyzetbe lavírozták magukat. A kancellár nevével fémjelzett liberális, a migráció és a terrorizmus közötti összefüggést tagadó bevándorláspolitika karakteres alternatívája jelenleg csak a pártrendszer és a politikai erőviszonyok felrúgásával képzelhető el. Mindezek miatt könnyen elképzelhető, hogy a Merkel-féle irányvonal a 2017-es választások után is pozícióban marad, azonban ez egyre kevésbé fogja tudni elfedni a társadalom megosztottságát, melynek negatív hatásaival az országnak hosszú távon mindenképpen számolnia kell.
A blogon megjelenő tartalom nem feltétlenül tükrözi a Nézőpont Intézet álláspontját.